Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.



1955


Az év elején az 1952-ben létrehozott H. Spartacus SE a Közgazdasági Technikum tanulóiból megalakította női kézilabda csapatát.

1955os_csapat.jpg

A H. Spartacus csapata az 1955. május 2-i villámtornán.

Elöl: Engeltaller Vera, Süle Ilona, Juhász Franciska, középen: Szathmári Éva, Molnár Erzsébet, Szabó Erzsébet, hátul: Tóth Erzsébet, Insperger Katalin, Kenéz Margit (kapus).

Edzőjük Fazekas László testnevelő tanár lett, aki nagy lelkesedéssel látott hozzá a szakosztály irányításához. Szinte csak iskolai tanulók vettek részt az edzéseken. A szövetkezeti dolgozók hamar megszerették a lányokat, akik közül később többen szövetkezeti dolgozók lettek. Nem sejtették a jövőt, hogy tanulókból nem is olyan sokára városunk reprezentánsaivá válnak.




De ekkor még a két másik nagy birkózott egymással.

"H. Törekvés - H. Vörös Lobogó   1-0

Góldobó: Klapcsik

Vezette: Csongor

A rangadón nem alakult ki szép játék, inkább küzdelem jellege volt a mérkőzésnek. A védelmek jó munkája jellemezte a bajnokit. A Törekvés kapusa, Juhászné nagyszerűen védett, és a végén Klapcsik szép gólja döntötte el a mérkőzés sorsát.

Jók: Juhászné, Klapcsik, Sólya, Szappanos, Papp Takács, illetve Juhászné, Korsós, Nagy, Forrai"

(Viharsarok, 1955. április 9.)


Ebben az évben a Törekvést Juhász Sándor edző és Tápai Lajos szakosztályvezető irányították, a csapatot pedig Sólya, Csende, Klapcsik, Mihály, Kámvás, Papp Takács, Juhászné, Gallyas alkották.




Szeptemberben újra összekerült a két vásárhelyi rivális csapat és nagy küzdelem után most is szoros végeredmény született.

H. Törekvés - H. Vörös Lobogó   9-8 (6-3)

Góldobók: Klapcsik (5), Sólya (2), Kámvás (2), illetve Korsós (3), Hideg (2), Nagy (2) és Hős.


A Törekvés megnyerte a megyei bajnokságot, az osztályozót, részt vett az országos középdöntőkön, amelyen harmadik helyezést ért el. Eredményei alapján meghívták az együttest az országos vasutas bajnokság döntőire.




A csapatot meglátogatta a Viharsarok újságírója és a látottakról így számol be az olvasóknak:

"Aki nem látott még rendes kézilabdaedzést, az bizony nem tudja, hogy milyen sokat kell fáradozni, és tanulni a sikerért.

- Futással kezdjük, s arra kérek mindenkit, hogy edzés közben ne szóljon senki társaihoz, hanem csendben gyakoroljon - halljuk az edző szavait.

A leányok közel 3.000 métert futnak a tornaterem falai mellett, közben természetesen vannak lassú tempójú futások, vannak gyors lépésekkel megtett körök. Juhász edző figyelmezteti a kézilabdázó lányokat, hogy az újoncok kiállhatnak a sorból, és lassúbb ütemben, vagy gyors lépésekkel követhetik társaikat.

Karemelgető mozdulatok, apró lépegetések, majd hosszú léptek váltogatják egymást. A lányok lábai alatt ütemesen dobog a padló. Van ebben a csendes, kemény sport munkában valami felemelő. Ekkor láthatja az ember azt, hogy a mérkőzéseket nem a küzdőtéren nyerik meg valójában, hanem ezeken a nehéz, kemény edzéseken, melyekhez nagy sportszeretet, kitartás, szorgalom, és erős elhatározás kell. Ezekben a leányokban pedig van mindabból, ami a fejlődést, az előrehaladást szolgálja.

A futás változatossá válik, felugrások, lehajló mozdulatok váltogatják egymást. Ezek a mozdulatok már cél mozdulatok, gyakorlásuk nélkül sem a magas, sem a földre vágódó labdákat nem lehet eredményesen birtokba venni.

- Még öt perc - hallik Juhász edző hangja. A kipirult arcú kézilabdások szótlanul, fegyelmezetten edzenek. Majd felhangzik a „tovább, lassú léptekkel" vezényszó, és a lányok örülnek, hogy vége a „tizenöt percnek". Hisz nem volt ez könnyű. (...)

Következnek a törzshajlítások, guggoló mozdulatok, majd a bordás falon végzett gyakorlatok ropogtatják a formás izmokat. Vívóállásban kézzel érintgetik a talajt és keresik a képzeletbeli labdát, majd megkezdődik a labdával való játék is. Minden mozdulatuk gyors, friss, és azokat a mozdulatokat mutatják, amelyekből összetevődik a játék."

(Varga J.)




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 34
Tegnapi: 14
Heti: 91
Havi: 219
Össz.: 194 823

Látogatottság növelés
Oldal: . 1955
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »