Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.


1969


Sok gonddal jár, ha egy csapat kiesik a felsőbb osztályból. Gyakran az edzőt okolják, más kerül a helyébe, a csapatból játékosok távoznak, vagy visszavonulnak, és így tovább. Aztán kezdődik az új bajnokság, új edzővel, új játékosokkal, új reményekkel. Így volt ez a H. Spartacusnál is.

A korábbi csapatból mindössze néhányan maradtak meg. A csapat gerincét a kapus Fodorné, az átlövő Tóth Vilma, és az irányító Oláh Julianna, illetve most már asszony nevén: Miklósné alkották. Melléjük érkeztek az ifjúsági játékosok. A gárda átlag életkora 17,9 év volt, mindössze három 20 éven felüli játékos játszott a csapatban.




Az első fordulóban a következő összeállításban léptek pályára:

"Bp. Tipográfia - H. Spartacus   6-10 (3-2)

Fodorné - Oláh (3), Tóth, Kotormán (3), Jánosiné (2), Fazekas (2), Bereczki

Csere: Kiss (k), Schuszter, Vörös

Az első félidőben a hazaiak jogosan szereztek vezetést az idegesen, és kapkodva játszó vásárhelyiek ellen, akik azonban a második félidőben már jó játékot nyújtva nyertek ezen a fontos kezdő találkozón."

(Csongrád Megyei Hírlap, 1969. április 16.)


Tavaszi céljukat, hogy a középmezőnyben foglaljanak helyet, túlteljesítették a 3. hellyel. Támadójátékuk megfelelő volt, a legtöbb gólt lőtték, de élen álltak a kapott gólok tekintetében is.

A nyári szünet alatt ezen próbáltak javítani a Balaton Kupán, de a 9 mérkőzésből egyetlen győzelmet sem tudtak aratni. A tavasszal erősítésnek hozott Jánosiné visszatért Budapestre, az őszi idényre tovább kellett fiatalítani: Muladi Idát, Földesi Évát és Schuszter Hedviget vitték fel az első csapathoz.

Az ősz nehezebbnek ígérkezett, mint a tavasz, mégis jobban sikerült.

Augusztusban Tóth, Kotormán és Oláh a szövetkezeti válogatottal Romániában szerepelt, ahonnan betegen tértek haza. Az első néhány fordulóban tartalékosan léptek pályára, ennek ellenére sorozatos győzelmeket aratva értek el az utolsó fordulóhoz.

"H. Spartacus - Martfűi MSE   11-12 (8-6)

A már a mérkőzés megkezdése előtt bajnoknak tekinthető Martfű jól kezdett, később úgy látszott, hogy mégis vereséggel kell zárniuk NB II-es szereplésüket, de végül két rosszul sikerült csere megpecsételte a vásárhelyiek sorsát, akik a bajnoki táblázat harmadik helyén végeztek.

Góllövők: Tóth (4), Oláh (3), Fazekas (3), Bereczki"

(Csongrád Megyei Hírlap, 1969. október 22.)


Az NB II végeredménye (részlet):

 1.  Martfűi MSE  22  19  1  2  252 - 119  39
 2.  Kinizsi Sörgyár  22  18  -  4  254 - 160  36
 3.  H. Spartacus  22  15  1  6  227 - 189  31





Az eredményeket a sportkör vezetősége a decemberi közgyűlésen nagyon jónak értékelte. A kiesés után senki sem gondolta, hogy az utolsó percekig versenyben lesznek a bajnoki címért. A jó szereplés magyarázata a fiatalok kiváló teljesítményében keresendő, bebizonyították, hogy joggal számíthattak rájuk.




A Magyar Népköztársasági Kupában szintén kiválóan szerepelt a H. Spartacus csapata. Budapesten, a Játékcsarnokban a Ceglédi Építők 9-6 arányú legyőzésével bejutottak a legjobb 8 közé, ahol a Veszprémi Faárugyár mellett a további résztvevők mindegyike (Pécsi Bányász, FTC, Bp. Spartacus, Bp. Vasas, OGSC és Csornai SE) NB I-es és NB I/B-s együttes volt.




metripond1969.jpg

A Metripond csapata 1969-ben.

Állnak balról jobbra: Dezső József, Tóth Magdolna, Agárdi Zsuzsanna, Tóth Erzsébet, Nagy Judit, Hevesi Ida, guggolnak: Szalai Mária, Kiss Mária, Berényi Piroska, (ismeretlen), elöl ül: Nagy Judit





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 15
Heti: 56
Havi: 184
Össz.: 194 788

Látogatottság növelés
Oldal: . 1969
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »