Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.


1999 - 2000


Az egyesület vezetése nem titkoltan ismételten az NB I-es szereplés megszerzésének céljával vágott neki a bajnoki szezonnak és a távozottak helyére egész sor új játékost szerződtetett. Az igazolásokat lehetővé tette, hogy időközben sikerült további támogatókat találniuk. Az új játékosokkal, Huba Dórával, Bakonyiné Sütő Dianával, Káli Gabriellával, Szabó Krisztinával, Barna Évával, Béres Ágnessel, Dr. Boros-Gyeviné Sziklai Andreával, valamint a Hódmezővásárhelyre visszatért Csáki Évával, jelentősen megerősödött a csapat. Az új edző Dr. Boros-Gyevi László lett, aki korábban dolgozott már Vásárhelyen, igaz férfi vonalon.




A bajnokságban a jó rajthoz kellettek olyan kiemelkedő teljesítmények, mint amilyen Csáki Éva 17 gólja volt Jászberényben. A játék képe azt mutatta, hogy nem alakult ki a csapat, ennek ellenére mindenkit váratlanul ért a rangadónak számító, kiskunhalasi mérkőzésen elszenvedett megrendítő, 10 gólos sima vereség, amely előrevetítette, hogy a nagy cél valószínűleg ismét csak álom marad.


"Kiskunhalas - B&B Autóker   25-15 (11-6)

dr. Boros-Gyeviné - Kánya (1), Sütő, Huba (2), Csáki (3), Ábrahám (3), Káli (1)

Csere: Szabó (k), Bodó, Bánfi (2), Zsákai (1), Veszeli (2)

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, és gyorsan kétgólos előnyt szereztek. Sőt, akár növelhették is volna előnyüket, ám néhány hiba után a rutinos hazaiak könnyedén felzárkóztak, és fordítani tudtak. Helyzetekig ugyan eljutottak a B&B Autóker játékosai, ám a lehetőségek közül csak nagyon keveset tudtak értékesíteni. A hazaiak összeszokott csapata viszont nagyjából azt nyújtotta, amit tud, kíméletlenül kihasználta az ellenfél megingásait. Mindehhez párosult még a kiskunhalasi kapus, valamint az átlövő Asztalos nagyszerű teljesítménye, ami már döntőnek bizonyult.

A fordulást követően sem változott a játék képe. A vendéglátók fokozatosan elhúztak, és ebben közre játszott az is, hogy az Autókeres lányok rengeteg ziccert és számos hétméterest is hibáztak. Az egységes, érett játékot nyújtó halasi gárda végül könnyedén nyert a rossz napot kifogó vásárhelyiek ellen."

(Délvilág, 1999. október 27.)




Ez a hatodik fordulóban történt, a továbbiakat nagyban befolyásolta Csáki Éva Hajdúnánáson elszenvedett súlyos térdsérülése. Végül az őszt, a bajnoki cím elérhető közelségében maradva, a 3. helyen zárták.

  1.  Kiskunhalas NKSE  13  12   -   1  360 - 208  24
  2.  Miskolci Honvéd  13  11   -   2  348 - 280  22
  3.  B&B Autóker KC  13  10   1   2  358 - 291  21
 ...









Télen, a volt szlovák válogatott Renata Jancarova érkezett Vásárhelyre, aki az utóbbi időszak legsikeresebb igazolásának bizonyult. A kívülállók számára ismét váratlanul, a vezetés egyik napról a másikra menesztette az edzőt, mondván, hogy az általa elvégeztetett munka a csapat játékosainak nem elegendő. Az irányítást átmeneti megoldásként a Csáki-Jancarova párosra bízták.

Érezhetően nem volt minden rendben a csapat körül, ezért történhetett meg, hogy az Abony elleni mérkőzésen a kispadra ültettek két olyan ifjúsági játékost, akiknek nem volt játékengedélye, és a megszerzett két pontot a szövetség a benyújtott óvás alapján az Abonynak adta. Ez nagy hátrányt jelentett a csapatnak a szoros bajnoki táblázatot figyelembe véve.




Márciusban megoldódott az edzőkérdés, mivel az előzőleg Kiskunhalason és Békéscsabán dolgozó szegedi edzőt, Farkas Józsefet szerződtették a csapat élére. A bajnoki mérkőzések során az együttes a várható eredményeket produkálta, míg el nem érkezett a bajnoki cím eldöntése szempontjából döntő fontosságú mérkőzés.




A csapat egyik hétről a másikra produkált egymásnak ellentmondó eredményeket.  A Kiskunhalas elleni hazai meccsen, súlyos, és teljesen egyértelmű vereséget szenvedtek. Később győztek Miskolcon, aztán váratlan vereség következett a Gyula és a kiesés rémétől fenyegetett Herz-FTC II. csapata ellen. Az elért 3. helyezést az új edző elégedetlenül fogadta. A csalódást növelte, hogy ebben az évben a második helyezett is feljutott volna az NB I-be, hiszen a nyugati csoport bajnoka nem vállalta az ottani szereplést. Ha ránézünk a táblázatra, és a tavasszal elhullajtott pontokra, illetve az abonyi mérkőzésre gondolunk, nem ok nélkül.


  1.  Kiskunhalasi NKSE  26  24   1   1  740 - 476  49
  2.  Miskolci Honvéd  26  19   1   6  653 - 557  39
  3.  B&B Autóker KC  26  16   3   7  661 - 566  35
 ...









Weblap látogatottság számláló:

Mai: 58
Tegnapi: 14
Heti: 115
Havi: 243
Össz.: 194 847

Látogatottság növelés
Oldal: . 1999 - 2000
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »