Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.


1989-1990


A sportkör vezetőinek és játékosainak egyöntetű álma az első osztályba kerülés volt, erre a játékosállomány most már alkalmasnak tűnt. A tapasztalt és a bajnokság második vonalában meghatározó tudású játékosok mellett, a következetes utánpótlás-nevelés eredményeként, felnőtt egy fiatal korosztály, akik nemcsak a csapatba kerülésért küzdöttek, de a korosztályos válogatott ajtaján is kopogtattak.




Az átigazolási időszakban ennek ellenére volt jövés-menés a csapat körül. Lázár Erika a Bp. Építők NB I-es csapatához igazolt, Németh Erika visszatért a Budaprint együtteséhez, Dani Hilda pedig egészségügyi okokból abbahagyta a kézilabdázást. A csapathoz csak a Békéscsaba játékosa, az átlövő Zsótér Katalin érkezett. A keret a bajnokság kezdetén így festett: Dukai Ágnes, Tóth Éva, Bartucz Mónika, Fekete Gabriella, Czeglédi Csilla, Bartha Anikó, Nagy Éva, Sipter Lajosné, Fábiánné Luczó Gabriella, Csábi Emília, Csordás Anikó, Zsótér Katalin.


porcelan1989.jpg

Az Alföldi Porcelán SK csapata 1990-ben

Állnak balról jobbra: Borsándi István SK elnök, Czeglédi Csilla, Fekete Gabriella, Fábián Imre technikai vezető, Csordás Anikó, Varga Andrea, Tibai József edző, ülnek: Fránki Katalin, Zsótér Katalin, Dukai Ágnes, Bartha Anikó, Katkó Andrea, Bartucz Mónika. (A képről hiányoznak: Sipterné Ottlik Julianna, Csábi Emília, Nagy Éva, Fábiánné Luczó Gabriella)


A biztató előjelek ellenére az egyesület és a gyár kapcsolata ekkor már nem mindenben volt harmonikus. Az egyesület anyagi gondjainak megoldására vállalkozásokra kényszerült: élelmiszerboltot, büféket üzemeltetett, buszokkal személyszállítást vállalt, és egy raklapokat javító melléküzemágat működtetett. Mégis felröppentek olyan hírek, hogy a gyár a sportcsarnokot eladja, és azt raktáráruházzá alakítják át.




Az előző bajnokság két feljutott csapata nélkül az NB I/B mezőnye kiegyensúlyozottabbá vált. A Porcelán kihasználta ezt a lehetőséget, ősszel csak két alkalommal szenvedett vereséget. A listavezető otthonában két góllal, a negyedik helyezettnél egy góllal maradt alul. Elsősorban az idősebb játékosok voltak eredményesebbek, a fiatalok teljesítménye még hullámzott. A házi góllövőlistát Sipter Lajosné vezette 88 góllal, második Csábi Emília, aki 73 gólt szerzett. Ők ketten együtt a csapat góljainak közel felét lőtték. A sorozatos győzelmekkel a második helyen zárták az őszt. Mivel a harmadik helyezett előtt 5 pont előnnyel vezettek, a tavaszi sorsolás ismeretében a szurkolók szerint a feljutó helyet már csak elveszíteni lehetett.

A bajnokság állása (részlet):

 1.  Gödöllő  13  11   1   1  345 - 251  23
 2.  Alföldi Porcelán  13  11   -   2  324 - 249  22
 3.  TFSE  13    8   1   4  307 - 277  17
 ...




Nem meglepő ezek után, hogy a Csongrád Megyei Hírlap az év végén megyénkben az év edzőjének Tibai Józsefet választotta. A kérdésre, hogy első osztályú lesz-e jövőre a csapata, a következőt válaszolta:

"- Nagyon bízok benne. Az ősz bizonyította, hogy ez a csapat mire képes. Azonban, ha sikerül is az álmait megvalósítani, az csak a munka első része. Szerintem az első osztályban való megkapaszkodás a nehezebb, mint az oda való bejutás. Sőt ahhoz még az anyagi feltételeket is hozzá kell igazítani."

(Csongrád Megyei Hírlap, 1989. december 21.)




Január elején a decemberinél is erősebb munkába kezdtek a lányok. A felkészülés folyamán beneveztek a vidékbajnokság küzdelmeibe, ahol NB I-es csapatok között szerepeltek. (Alföldi Porcelán - Budaprint Szegedi Textilművek 23-24 és 19-28, Alföldi Porcelán - Borsodi Bányász 20-17,  Alföldi Porcelán - Békéscsabai Előre Spartacus 27-26 és 20-25)




Mindjárt az első bajnoki fordulóban a nagy rivális, listavezető Gödöllő látogatott Vásárhelyre. Ekkor mutatkozott be a Szegedről igazolt új kapus, Bányainé Bíró Julianna, aki a sportolói pályafutását befejező Nagy Éva helyett került a csapathoz.

"Alföldi Porcelán - Gödöllő   25-17 (15-11)

Bartha - Fekete (3), Katkó (5), Sipterné (6), Csordás, Fábiánné (2), Csábi (3)

Csere: Bányainé (k), Bartucz (4), Dukai (1), Zsótér (1), Czeglédi

Az elmúlt szezonhoz képest nagyon meggyengült vendégek még úgy sem tudtak komoly ellenállást kifejteni, hogy a kezdő kapuson kívül senkit nem tudott a hazaiak mestere dicsérni."

(Kék Délvilág, 1990. május 2.)




Az egyre bizakodóbb hangulatba bombaként robbant a hír: május 3-án a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége, a bajnokság vége előtt röviddel megváltoztatta a versenykiírást. E szerint az NB I/B bajnokai nem jutnának fel automatikusan az NB I-be, hanem osztályozót kellene játszaniuk a NB I-ből kieső két csapattal. Ezt a példátlan döntést az az elnökség hozta meg, ahol az elnök fiának csapata az NB I kieső helyén tanyázott.

A vásárhelyi csapatnál az elkeseredés még nagyobb elszántságban öltött testet. A Tibai által kidolgozott hajtós játékra alapuló taktikával, egyre-másra őrölték fel az ellenfeleket.

Természetesen a kézilabdás társadalom is egységesen ellenvéleményének adott hangot az elnökségi határozattal szemben, és amikor az MKSZ korrigálta nagy vihart kavaró döntését, a Porcelán 3 fordulóval a befejezés előtt bajnoknak és NB I-esnek mondhatta magát.




"Alföldi Porcelán - ÁFOR SC   33-19 (16-9)

Bányainé - Dukai (6), Bartucz (1), Sipterné (11), Fekete (2), Fábiánné, Csábi (4)

Csere: Bartha (k), Katkó (4), Zsótér (4), Csordás, Tóth

A mérkőzés elején az ÁFOR szerzett 3 gólos előnyt, de ezt a hirtelen sebességet váltó Porcelán nagyon gyorsan a maga javára fordította, és szinte akkor lőtt gólt, amikor csak akart. A bronzéremre törekvő vendégek felett aratott 14 gólos győzelem is mutatja, hogy a Porcelán már kinőtte az NB I/B-t."

(Kék Délvilág, 1990. június 12.)




Az utolsó fordulót hazai pályán összekötötték a Porcelán napi juniálissal. A gyári rendezvény résztvevői vastapssal köszöntötték az NB I-be feljutott két csapatot. Az ünnepi hangulatot azonban elrontották a vendégek:

"Alföldi Porcelán - Nagykanizsa 21-24 (10-11)"


Az NB I/B-s bajnokság végeredménye:

   1.  Alföldi Porcelán  26  21   -    5  662 - 504  42
   2.  Nagykanizsa  26  20   1    5  615 - 504  41
   3.  TFSE  26  15   3    8  610 - 567  33
   4.  ÁFOR SK  26  15   3    8  517 - 501  33
   5.  Székesfehérvári Köfém  26  11   4  11  560 - 559  26
   6.  Kisvárda  26  11   4  11  623 - 631  26
   7.  Debreceni Közút  26  10   5  11  560 - 567  25
   8.  Gödöllő  26  11   2  13  585 - 561  24
   9.  Goldberger  26  10   4  12  462 - 474  24
 10.  Jászberényi Lehel  26    9   5  12  562 - 603  23
 11.  Masterfil Lőrinci Fonó  26    9   4  13  517 - 559  22
 12.  Debreceni Medicor  26    9   -  17  512 - 567  18
 13.  Tatabánya  26    5   2  19  469 - 599  12
 14.  Csepel Autó  26    5   2  19  482 - 681  12





















Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 14
Heti: 60
Havi: 188
Össz.: 194 792

Látogatottság növelés
Oldal: . 1989 - 1990
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »