Kezdetek: a nagypályás kézilabdázás
1945 - 1951
Mielőtt belekezdenénk a sportág vásárhelyi eseményeinek részletes ismertetésébe, érdemes néhány szót ejteni magáról a nagypályás kézilabdázásról. Annál is inkább, mert mióta Magyarországon nem játsszák ezt a játékot, több generáció nőtt fel, és tapasztalatunk azt mutatja, hogy akik játszották, azok sem emlékeznek már jól szabályaira, taktikai elemeire.
Hogy nemcsak a pályaméret tekintetében volt más ez a játék, az nem kétséges. Elég csak rátekintenünk a mérkőzések eredményeire, melyeken ha 4-5 gól esett, már gólzáporos meccsekről beszéltek. Abban a szerencsés helyzetben volt részünk, hogy az egyik német televízió megküldött számunkra egy nagypályás kézilabdázásról szóló riportfilmet, és az ebben illusztrációként felhasznált mérkőzésrészleteket elemezhettük.
A játéktér mérete megegyezett a labdarúgáséval, talaja füves vagy salakos lehetett. Vonalazása a kapuelőtérnél tért el, a büntető területet a kapu középpontjától 13 méterre, a büntetővonalat 14 méterre, a szabaddobások elvégzését jelölő vonalat pedig 19 méterre festették fel. A játékot egyszerre 10 mezőnyjátékos és egy kapus játszotta. A játéktér nagysága miatt a játékosok felosztották maguk között a területet és a feladatokat, így védősorok, középpályások és csatárok alkották a csapatokat. A védők igyekeztek a játékot tördelni, a kapuradobásokat megakadályozni, a középpályások feladata pedig a mezőny minél gyorsabb átjátszása vot. A támadósorban kaptak helyet a magas, nagy lövőerejű játékosok, akik test- és indulócselekkel próbáltak gólhelyzetbe kerülni. Mivel általában kevés gól esett, nagy szerepe volt a kapusoknak, akik a sarokba tartó lövéseket vetődéses technikával hárították.
Vásárhelyen a Népkert lett a sportág központja, itt álltak egymás mellett a HTVE és a HMTE labdarúgópályái. Ez a két egyesület alakított először kézilabda-szakosztályt, melyhez nemsokára a Kokron-gyár csatlakozott. E három egyesület politika által befolyásolt kapcsolatai határozták meg a helyi kézilabda életet, mely gyorsn a felszínre emelt két kiemelkedő egyéniséget: Juhász Sándort (Api) és Bánfi Ferencet (Peki), akik szakosztályszervező tevékenységükkel hosszú időre megalapozták a sportág népszerűségét városunkban.