Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.


1992-1993


Bár az egyesület továbbra is nagyra törő terveket szőtt, a bajnokság viharai és az anyavállalat privatizációja nem múlt el nyomtalanul. Hol voltak már ekkor a gyár vezetésében azok az emberek, akikre a sportkör támaszkodhatott...




Amikor a nyár végén egymás után játszotta edzőmérkőzéseit az Erzsébeti úti gárda, és megegyezés született a 28 éves, több mint 170-szeres bolgár válogatott beállós játékos, Rumjana Zankova szerepeltetéséről, többen állították, igen sikeres szezon előtt állnak Csorba László tanítványai.


"- Az első négy közé kerülésünk már sikernek számítana. Úgy érzem, ettől a csapattól jogos elvárás ez, mind a szurkolók, mind a vezetők részéről.

- Milyen keret készül a nyitó mérkőzésre?

- Bányainé, Pataki (kapusok), Prok, Bartucz, Zemjanova, Czeglédi, Lázár, Csordás, Sipterné, Fekete, Kirsner, Zankova"

(Vásárhely és Vidéke - 1992. augusztus 27.)




Erősítette a szakosztály tekintélyét, hogy Laurencz László szövetségi kapitány meghívta a novemberi „B" csoportos világbajnokságra készülő bő válogatott keretbe Bartucz Mónikát.

Jól játszottak, nagy kedvvel és akarással tették dolgukat a játékosok és az első találkozón, a Kisvárda Pilu ellen 28-18 arányban győztek. Ekkor azonban már javában állt a bál az Erzsébeti úton, hiszen az Rt. és a német Villeroy & Boch cég augusztus végén mindennemű kapcsolatot megszakított a sportkörrel.




Kényszerűen tudomásul kellett venni, hogy a privatizáció során nálunk érdekeltséget szerzett külföldiek jelentős részének nem fűződött érdeke a helyi sport támogatásához, még akkor sem, ha döntésükkel nem váltottak ki szimpátiát a polgárokban. Megdöbbentő, hogy egy európai hírű cég megengedi magának, hogy első lépéseinek egyikeként, a városban összekössék nevét az egyik legeredményesebb szakosztály lehetetlen helyzetbe kerülésével.




A Borsándi István vezette egyesületi vezetés vállalta a küzdelmet, bízva abban, hogy akad majd másik támogató, akinek segítségével legalább az őszi szezont végig tudják játszani a lányok, ám a kialakult helyzet miatt mindenki temetni kezdte a vásárhelyi csapatot, és ez sosem jó ómen egy folyamatban levő bajnokságban.

"... A központi támogatás egyre kevesebb, a szponzorok anyagi nehézségekkel küzdenek, ennek ellenére vannak pozitív példák arra is, hogy egy kisváros összefog minőségi sportjának megmentése érdekében. Bízom abban, hogy Hódmezővásárhely sportszeretői között is lesznek olyanok, akik mellénk állnak..." nyilatkozta a Vásárhely és Vidéke, 1992. szeptember 18-ai számában.

De nem voltak...




"A búcsú nem sikerült.

Alföldi Porcelán - Győri Sportközpont SE   14-22 (7-13)

Bányainé - Bartucz (2), Czeglédi (3), Sipterné (1), Csordás (2), Zemjanova (2/2), Lázár (4/1)

Csere: Kirsner, Kulcsár, Pataki (k)

A hazaiak az utolsó mérkőzésen nyomokban sem tudtak megmutatni valamit az előzőekben bemutatott játékból, és ezt a vendégek viszont könyörtelenül kihasználták. A mérkőzés szinte síri csendben fejeződött be."

(Vásárhely és Vidéke, 1992. október 19.)




Ez a szombat délután lezárta a Porcelán Sportkör történetét. Az egyesület már nem ünnepelhette meg fennállásának 25. évfordulóját 1993. decemberében. A sajtóban megjelent vélemények jól reprezentálták a vásárhelyiek hangulatát.


Horváth József elnökségi tag: "- Végtelenül lehangoló, és fájdalmas a megszűnés tényét tudomásul venni. A kézilabdázásért sokat tettünk, de megkérdezem: miért? Egy-egy karrierista vezető évtizedek munkáját egyetlen tollvonással elintézi. Mindenesetre a mérkőzés bevételét az Alföldi Porcelángyár RT-nek ajánlottuk fel, állítólag veszteségesek, így minden forint jól jöhet nekik."

(Vásárhely és Vidéke, 1992. október 19.)


Mátyás István nyugdíjas, az ő kezdeményezésére alakult meg 1967-ben a Porcelán Sportkör:

"- Végtelen szomorúság tölt el, és egyszerűen nem értem.  ...Amit eddig csináltunk, legyen az gazdaság, kultúra, oktatás, az mind hitvány, selejt munka volt? Mindent meg kell szüntetni, el kell herdálni, szét kell verni?

{...} Valami újat azért jó lenne a mai vezéreknek is létrehozni, alkotni, mert rombolni a legkönnyebb.

{...} Változatlanul vallom, ha a vezetés akarja, akkor még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is tud áldozni a sportra. Csak akarni kell, de ezek nem is akarnak. Azt értem, hogy a német tulajdonosnak semmi érdeke nem fűződik Vásárhely sportjához, nem itt él, talán nem is érdekli, - de a vállalatot nem ő vezeti, hanem a magyar ügyvezetés."

(Vásárhely és Vidéke, 1992. november 11.)




Az Alföldi Porcelán Sportkör kézilabdacsapata feloszlott, azonban időközben új nevet kezdett ízlelgetni a vásárhelyi közönség: Narancs Klub, majd 1992 augusztusától Narancs Egyesület. Az anyaegyesület védőszárnyai alól az Országos Ifjúsági Bajnokságban szereplő csapatot sikerült együtt tartani, velük folytatta Török Ferenc edző is.

porcelan1992.jpg

Az Alföldi Porcelán SK ifjúsági játékosai 1992-ben, akik közül sokan alapítói lettek a Narancs Egyesületnek

Állnak balról jobbra: Kleska László edző, Kincses Viktória, Földesdi Edit, Földesdi Mária, Kirsner Erika, Zsákai Zsuzsanna, Csáki Éva, Gulyás Beáta, (?), Török Ferenc edző, ülnek: (?), Kincses Gabriella, Kincses ?, Korsós Enikő?, Gyarmati Nóra, Tóth Orsolya, (?), Csordás Anikó?, (?), (?), (?)




Mivel az Alföldi Porcelán SK megszűnésekor már folyt a bajnokság, így versenyen kívül szerepeltek a megyei bajnokságban, melynek másik csoportjában a HKE hölgyei a maguk szórakoztatására játszottak.

A megyei női bajnokságok végeredménye:

A. csoport

 1.  Tornádó SE  12  11   -   1  309 - 283  22
 2.  Tanárképző  12    7   -   5  238 - 217  14
 3.  HKE  12    7   -   5  236 - 263  14
 4.  Szolnoki Spartacus  12    4   -   8  216 - 236    8






B. csoport

 1.  Makói SVSE  12   9   -   3  211 - 167  18
 2.  Narancs Egyesület  12   5   2   5  188 - 163  12
 3.  Martfűi SE  12   2   2   8  137 - 206    6








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 43
Tegnapi: 14
Heti: 100
Havi: 228
Össz.: 194 832

Látogatottság növelés
Oldal: . 1992 - 1993
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »