Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.


1978


"A csapatépítés jó úton halad, s ha ugyanez a küzdőszellem érvényesül a következő bajnoki idényben is, akkor nem lesznek kiesési gondjaink." - nyilatkozták az egyesület vezetői, de a kulisszák mögött forrongott az élet.

A volt Metripondosok nehezen fogadták el a másik gyár által diktált feltételeket, ráadásul a csapatot ők vitték a hátukon. Voltak, akik nem kezdték el közülük a felkészülést az új bajnoki évadra, akik pedig munkába álltak, néhány mérkőzés után megköszönték a bizalmat. Velük tartott Nyilas László is, akinek tevékenysége az elmúlt időszakban fémjelezte a vásárhelyi kézilabda életet. A korábbi kezdőcsapatból a tavaszi szezon közepén hiányzott Nyilasné, Vásárhelyiné, Rimovszkiné, Gombai és Rákos.

A megyei osztályban játszó porcelánosok tudása még nem érte el a kívánt szintet, így Banga edzőnek akadt dolga bőven. Szerencsére megjelentek a szakosztálynál a gyengén szereplő Spartacus játékosai, így három csapatból kellett összegyúrni a jövő gárdáját. Komoly erősítést jelentett viszont, hogy a korábban az NB I-es Tatabányához eltávozott Paku Mária visszatért a csapathoz.




A felkészülés során szerepeltek a szegedi Hírlap Kupán, ahol a Békéscsaba mögött a második helyen végeztek, de Martfűn és Szegeden a felszabadulási tornákon már elsők lettek. A problémák ellenére bíztak abban, hogy előkelőbb helyen tudnak végezni a tabellán az elmúlt évinél.

Az első mérkőzés, sőt az egész tavaszi szezon, nem igazolta várakozásukat.

"H. Porcelán - Salgótarján   13-15 (6-6)

Nyilasné - Szalkai, Paku (5), Gál Zs., Nyilas (1), Tatár (1),  Balogh

Csere: Varga (k), Szrenkáné (2), Juhász-Nagy (4), Tamási

Szoros mérkőzésen a vásárhelyi csapat idegesen játszott és gyengén védekezett."

(Csongrád Megyei Hírlap, 1978. április 14.)


A Porcelán tavaszi mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség.




Ősszel nagyot változott a csapat teljesítménye, utolsó hét mérkőzésükből például hatot megnyertek. Az utolsó bajnoki mérkőzésen:

"Váci FORTE - H. Porcelán   15-12 (8-7)

Nagy - Gál Zs., Szrenkáné (3), Rébékné (1), Szalkai, Horváth, Paku (2)

Csere: Juhász-Nagy I. (5), Tatár (1)

Veresége ellenére a jó őszi teljesítménynek köszönhetően a 6. helyet szerezte meg a bajnokságban a H. Porcelán csapata."

(Csongrád Megyei Hírlap, 1978. október 25.)





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 83
Tegnapi: 14
Heti: 140
Havi: 268
Össz.: 194 872

Látogatottság növelés
Oldal: . 1978
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »