Kozák Istvánné Klimek Júlia

A kezdetekre Kozák Istvánné Klimek Júliával emlékeztünk, aki ott volt az alakulásnál, és 1953-ig küzdött a vásárhelyi színekért.

- Hogyan és mikor került kapcsolatba a kézilabdázással?

- 1945 nyarán az édesapám környezetében levő futballszurkolóktól hallottam először arról, hogy alakulóban van a városban valami kézilabda-szakosztály. Ez volt a HMTE, ahová lementem sportolni és ott ragadtam. Pontosan nem emlékszem, hogy kik alakították a csapatot, talán egy vásárhelyi szűcs emléke dereng, akinek két alkalmazottja is itt sportolt.

Első edzőnk Szappanos Mihály volt, az edzéseket a strand mögötti Munkás focipályán tartottuk. Felszerelésünk nem volt, mindenki a magával hozott mezekben játszott, az esetek többségében mezítláb. Később a focistáktól kaptunk kopott mezeket - "Mossátok ki, és a tiétek lehet." - felkiáltással. Kevesen jártunk le edzeni, így viszont mindenki bekerült a csapatba. Rövid felkészülés után már mérkőzéseket is játszottunk. Békéscsabán, Orosházán, Makón és Szentesen korábban alakultak csapatok, ellenük játszottunk.

Rendszerint a futballmeccs előtt rendezték a mi mérkőzéseinket. A kezdet kezdetén csak néhányan jártak szurkolni nekünk. Megjegyzésekkel illettek bennünket a pálya széléről, - itt az alföldi városban nőket sportolni még alig láttak, de ez nem hasonlítható a mai szurkolói bekiabálásokhoz. Rövid időn belül 200-300 néző járt le biztatni bennünket.

Nemsokára megváltozott a csapat neve Nor-Coc HMTE-re, az edzőnk pedig Juhász Sándor lett, őt emlékezetem szerint a szentesi Eke István, majd a budapesti Láng Károly váltotta.

Ez a kézilabda, amit mi játszottunk csak tavasztól őszig tartott, télen még edzésünk sem volt. Általában hetente háromszor edzettünk. Az edzés sok futásból, tornából, labdaátadásból állt, és a végén mindig játszottunk egymás ellen. Ilyenkor csak a pálya felét vettük igénybe. Gyakran beálltak közént a focisták, ellenük vérre menő küzdelmet vívtunk. Később, amikor megalakult a fiú szakosztály, velük játszottunk edzőmeccseket.

Bajnoki mérkőzések nem minden hétvégén voltak. Az idegenbeli meccsekre izgalmas módon jutottunk el. Ha vasúton mentünk, hajtányon utaztunk. Jött velünk két vasutas, és azok lökdösték a járművet. Ezt a teherautó váltotta fel, később újra vonattal mentünk. Ezek az utak egész napunkat igénybe vették.

Női és férfi kézilabdázók csoportképe egy vidéki mérkőzésen 1946-ban.

Én lassúságom és robusztus testalkatom miatt védőjátékos voltam. Talán Boros Erzsi, a kapus és Szepesi Panni, a csapatkapitány emelkedett ki közülünk. Erzsi folyamatos kiabálással irányította védőmunkánkat, Panni halkszavú volt, mégis hallgattunk rá. Jó volt a csapatszellem, soha nem veszekedtünk.

-Mikor hagyta abba a kézilabdázást és miért?

-1953-ban hagytam abba a játékot két ok miatt. Ekkorra egyre nagyobb tért hódított a kispályás játék, ahol nem kellett külön védőjátékosnak játszani. Ez a felfogás nem kedvezett az én játékomnak. Felszedtem néhány kilót is, így egyre nehezebb volt az elvárásokat teljesíteni. 1954-ben aztán megszületett első gyermekem és hátat fordítottam a játéknak.

Én nagyon sokat kaptam a kézilabdázástól. Most hetven éven felül is dolgozom, kitartásomat irígylik a munkatársaim, és a fiatalok nem hiszik el, ha szóba kerül életkorom.

Oldal: _Kozákné Klimek Julianna
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat