Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.

Plavecz György

plaveczsc.jpgEgy ember, aki a 60-as, 70-es és 80-as években elmaradhatatlan szereplője volt a helyi  kézilabda mérkőzéseknek: Plavecz György, a játékvezető.

A H. Petőfi férfi kispályás csapatában játszott, de idő előtt abba kellett hagynia a játékot lábsérülése miatt. Forrai Sándor hívó szavára elvégezte az alapfokú játékvezetői tanfolyamot, és sípos emberként újra a pályán találta magát Forrai Sándor, Juhász Sándor, Bánfi Ferenc, Kincses Sándor és Koncz Sándor társaságában, de most már fekete ruhában.

"- Kezdőként először városi mérkőzéseket vezettem, abban az időben esténként a Szőnyi utcai pályán villanyvilágítás mellett élénk sportélet folyt. Később Tárnok Imre, a megyei szövetség képviseletében megkeresett, Szegeden is kellett néhány meccset vezetnem, és mivel meg voltak elégedve a látottakkal, elkezdődött játékvezetői pályafutásom.

Akkor még egy játékvezető vezette a mérkőzéseket, őket két gólbíró segítette. Természetesen ez a megyei osztály feletti mérkőzésekre vonatkozott. Két-három év után feljebb rangsoroltak, és átléphettem a megyehatárt. Ezeken a magasabb osztályú mérkőzéseken már más hangulat, más miliő uralkodott, nagyobb tudású csapatok játszottak, és én is egyre jobb teljesítményt nyújtottam.

Egy makói torna után az országos szövetségből Nemes László felajánlotta, hogy csatlakozzam az NB I-es kerethez. Ezek után Budapesten részt vettem a szokásos, minden évben megrendezett továbbképzésen, majd sikeres vizsgát tettem. Az első NB I-es mérkőzésemet természetesen  nem felejtem el soha, erre Budapesten, a Margitszigeten kerül sor, ahol a Bp. Postás a VM Közérttel játszott. Később többször is vezettem Pesten, és bár kaptam a fűzgéket, a vidéki meccsek problémásabbak voltak bírói szempontból a kétszer, háromszor akkora létszámú közönség miatt. A játékvezetést különben abban az időben csak az csinálta, aki nagyon szerette a sportágat. Minden mérkőzésért 20 forintot kaptunk, és ez vonatkozott az élvonalbeli meccsekre is. Vidéki találkozókra vonattal utaztunk, így az egész hétvégénk oda volt.

Talán Makóra szerettem a legkevésbé járni, mindig azt éreztem, hogy megyén belüli játékvezetőként elvártak volna tőlem bizonyos kedvezményeket. Legemlékezetesebb mérkőzésemnek egy Cegléd - Testnevelési Főiskola meccset tartok, ahol 1500 néző előtt egy góllal győzött a vendégcsapat. Borzalmas hangulat uralkodott mind a pályán, mind azon kívül. Például kiállítottam egy pesti játékost, aki nem akarta elhagyni a pályát, és csak hosszú huzavona után folytatódhatott a játék. A mérkőzés végét jelentő sípszó után nem volt egyszerű eljutnom a szurkolók között a szomszédos mozi színpadán levő bírói öltözőig. Elég annyit mondanom, hogy sok dícséretet nem kaptam.

Fokozatosan gyorsult fel a játék, a játékvezetés is alkalmazkodott ehhez. A szabályok módosulásával két játékvezetőnek kellett vezetni a bajnoki meccseket. Akkor Tárnok Imre után a megyei rangsorban a második voltam, és Kliment János szegedi kolléga lett a párom öt-hat évig. Ezt követte a Dzsipoff - Plavecz páros, de én ekkor már családi körülményeim miatt fokozatosan visszavonultam a játékvezetéstől."

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 55
Tegnapi: 14
Heti: 112
Havi: 240
Össz.: 194 844

Látogatottság növelés
Oldal: _Plavecz György
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »