Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.


1966


A tavalyi három megyei csapat helyett csak egy szerepelt az NB II-ben, a Makói VSE női csapata beverekedte magát az élvonalba, az ország legjobb 14 csapata közé, a SZEAC pedig kiesett.

A H. Spartacust a középcsoportba, az alábbi csapatok társaságába sorolták be: Bp. Testvériség, Ferencvárosi Kinizsi Húsos, Békéscsabai Kötött, KISTEXT, MTK, Bp. Elektromos, Kiskunhalasi MÁV, Bp. VII. ker. KÖZÉRT, Szarvasi Óvónőképző, Bp. Híradótechnika, Bp. Tipográfia.




A csapat felkészülése sokkal alaposabb, átgondoltabb és tervszerűbb volt, mint eddig bármikor. A szakértők már ekkor a Budapesti Híradótechnika és a Békéscsabai Kötött kiélezett vetélkedését várták a bajnokságtól, ami be is teljesült annyi kiegészítéssel, hogy a Spartacus csapata jó kezdés után sorozatban érte el a győzelmeket.

spartacus1966.jpg

A H. Spartacus játékosai és vezetői.

Állnak balról jobbra: Baranyi Jánosné, Orbán Anna, Nagyistók Mária, Kotormán Rozália, Szabó Imre, Oláh Julianna

Gguggolnak: Hatsek József, Báló Rozália, Tóth Vilma, Botka Erzsébet, Fodorné Tamási Gabriella.




A tavaszi szezon végére maradtak a bajnokságban vezetők egymás közötti mérkőzései, amelyek vásárhelyi  vereségekkel végződtek:

"Békéscsabai Kötött - H. Spartacus   10-4 (4-1)

és

Bp. Híradótechnika - H. Spartacus   9-4 (6-4)

Fodorné, Bottka - Báló, Baranyiné, Oláh, Kenézné, Tóth V., Fábiánné, Galgóczi, Orbán, Majsainé

Végig szakadó esőben játszott a két csapat. A vásárhelyiek nagy lelkesedéssel küzdöttek. A Híradó azonban megérdemelten győzte le őket is, s ezzel veretlenül lett tavaszi bajnok, míg a Spartacus megtartotta második helyét. Gólok: Kenézné (2), Oláh, Báló"

(Csongrád Megyei Hírlap, 1966. június 22.)




Nagy megtiszteltetést jelentett az egyesületnek, hogy a krakkói nemzetközi tornára készülő szövetkezeti női válogatottba két játékosuk, Báló és Baranyiné is meghívást kapott, Szabó Imre pedig, a vásárhelyi csapat csupaszív intézője, - munkája elismeréseként - a magyar sportküldöttség egyik vezetője lett Lengyelországban.




Miután a csapat a bajnokság további részében kiegyensúlyozott, eredményes arcát mutatta, őszi veretlenként érkezett el a hazai pályán megrendezett Híradótechnika elleni mérkőzésre.

"H. Spartacus - Bp. Híradótechnika   5-4 (4-2)

Fodorné - Fábiánné, Baranyiné, Báló, Oláh, Tóth V., Orbán, Majsainé, Galgóczi

Gólok: Oláh (2), Fábiánné, Majsainé, Orbán."




Helyzet mentés címmel az alábbi írás jelent meg a Csongrád Megyei Hírlap 1966. szeptember 21-i számában:

"Vasárnap történt Vásárhelyen a H. Spartacus - Bp. Híradótechnika NB II-es női rangadón.

Már a második félidő felén is túl haladt a játékidő, de csak nagyon szoros volt az eredmény. A Spartacus vezetett, s éppen támadásban is volt, amikor a békéscsabai játékvezető hétméterest ítélt a Híradó ellen.

-  No, csak ezt kell bedobni, s akkor megnyertük! - lehetett hallani a nézők közül.

A Spartacusnál pedig szokás kihagyni a hetest, ami miatt mindig izgalmas pillanatokat okoz a büntető eldobása. Az egyik hazai néző, hogy láthassa a dobást, előrenyomult, és már rég túl volt a pálya oldalvonalán is, a Spartacus kapuja felöl. Így nem zavart senkit. A következő pillanatban a kapufán csattant a labda, egy gyors indítás a fővárosiak részéről, s máris három lány száguldott két védővel szemben. A harmadik, a civil ruhás férfi, egy pillanatra megdermedve állt. Felharsant a játékvezetői sípszó: civil a pályán, meg kellett állítani a játékot. Varga játékvezető természetesen nagyon összeteremtette a pályára becsellengő vásárhelyit, de közben felzárkózhattak a játékosok, s mire a játékvezető feldobással ismét játékba hozta a labdát, már mindenki a saját kapuja előtt, a helyén volt.

Az eset után több nézőtől is hallottam:

-  Hát ez az év legnagyobb alakítása volt! Száz százalékos helyzetet tisztázott azzal, hogy bement a salakra.

Aztán a „tettessel" is beszéltem, és ő azt mondta:

-  Mit tudom én, hogy keveredtem túl a vonalon. Látni akartam, bedobják-e a hetest!

Még jó, hogy látni akarta. Ezúttal talán éppen egy pontot mentett meg kíváncsiságával."




A hat NB-s Csongrád megyei csapat közül egyedül a H. Spartacus szerepelt jól, végül a bajnokság hajrájában kellett csak megelégedniük a második hellyel. Megszerzett pontjaikkal a másik két NB II-es csoportban fölényesen bajnokságot lehetett volna nyerni.

 1. Bp. Híradótechnika  21    -    1  206 -  89  42
 2.  H. Spartacus  18    -    4  189 - 112  36




A bajnoki küzdelmek után a Magyar Népköztársasági Kupában folytak a küzdelmek. A Fodornét és Majsainét nélkülöző Spartacus magabiztosan győzte le magasabb osztályú makói ellenfelét (8-6), de Békéscsabán a Kötött ellen nem sikerült a továbbjutás.




Két vásárhelyi együttes szerepelt a megyei osztályú bajnokságban (H. Textil és H. Helyiipar), de hogy milyen élénk kézilabda élet volt a városban jelzi az a rövid hír, mely tudatja a vásárhelyi Kilián női kézilabda bajnokság végeredményét:

 1.  Spartacus  5  4  1  -  29 - 12  9
 2.  Vasas  5  2  2  1  15 - 11  6
 3.  Külső Kötött  5  2  2  1  22 - 17  6
 4.  Kisker  5  2  1  2  13 -   8  5
 5.  Tanács  5  1  1  3    8 - 24  3
 6.  Belső Kötött  5  -  1  4    7 - 21  1








(Csongrád Megyei Hírlap, 1966. június 23.)




A Városi Tanács döntése után viszont kimondatott a helyi kézilabdaélet szentélye, a Szőnyi utcai pálya fölött a halálos ítélet:


"Az Oldalkosár utca jövője

... A második ütemben 1968-69. években az Oldalkosár és az Árpád utca között épülnek újabb lakótömbök 167 lakással. Ezek az épületek szintén gázvezetékesek, minden lakás gázfűtéses lesz.

A háromemeletes társasházakat az Árpád utca déli oldalán és a Szőnyi utcai kézilabda pálya területén építhetik majd az igénylők. A terv szerint az Árpád utca déli oldalán hat, a kézilabda pálya területén pedig két 16 lakásos társasház kap helyet."

(Csongrád Megyei Hírlap, 1966. december 11.)





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 82
Tegnapi: 14
Heti: 139
Havi: 267
Össz.: 194 871

Látogatottság növelés
Oldal: . 1966
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »