1968

Női vonalon ebben az évben a Spartacus vált a megye reprezentánsává, labdajátékban városunkat ilyen magas szinten még egyetlen csapat sem képviselte.

Az NB I/B-ben az NB I kiesői és az NB II 2-4. helyezettjei indultak, tehát többszörösen erősebb mezőnyben kellett helytállniuk, mint 1967-ben. Ez az eddiginél jobb, tervszerűbb, fegyelmezettebb munkát követelt volna.

---

A télen betegségek, hosszadalmasan gyógyuló sérülések, s családi okok miatt az NB-s keret tagjainak nagy része nem tudott részt venni a bajnokságra való felkészülésben. Samuné és Sándorné után Kenézné is bejelentette visszavonulását. Az alapozást kedvezőtlenül befolyásolta, hogy Vásárhelyen a legnagyobb tornaterem, a Bethlen Gimnáziumé is csak játékelemek gyakorlására volt alkalmas, játékra nem. Az egyesület vezetői ennek ellenére abban reménykedtek, hogy középcsapattá válhatnak.

Nagynémedi László edző irányításával Fodorné, Kopunovits (kapusok), Fábiánné, Oláh, Tóth V., Báló, Baranyiné, Vajnainé, Fazekas, Bereczki, Tóth É. és Imre vágott neki a sorozatnak.

---

Egy új osztályban, egy új bajnokságban mindig nagy szerepe van a bemutatkozásnak. Ez a Spartacusnak ilyen előzmények után nem sikerülhetett. A vezetés és a közönség is rosszul mérte fel a csapat lehetőségeit és amikor sorban jöttek a vereségek, nem tudtak úrrá lenni a helyzeten.

"H. Spartacus - Keszthely   6-7 (3-5)

Fodorné - Fazekas, Báló, Baranyiné, Fábiánné, Tóth V., Oláh

Csere: Vajnainé, Bereczki

Hazai pályán újabb vereséget szenvedett a H. Spartacus, ahol már éppen ideje lenne felfigyelnie úgy a sportköri, mint a városi sportvezetésnek is azon problémákra, melyek az év eleje óta jelentkeznek. Ezen a mérkőzésen lehetősége volt a vásárhelyieknek a pontszerzésre, sőt akár győzelmet is arathattak volna, de ezzel a lehetőséggel sem éltek."

(Csongrád Megyei Hírlap, 1968. május 21.)

---

A helyzetet illusztrálandóan álljon itt egy későbbi tudósítás Kovács Imre tollából.

"Vasárnap délelőtt kint voltam a Szőnyi utcai kézilabda pályán. Mint sokan, én is kíváncsi voltam a H. Spartacus - Miskolci VSC NB I/B-s női kézilabda mérkőzésre. Kíváncsi a játékra, a küzdelemre, a sportra.

A találkozó utolsó perceiben az egyik miskolci játékos durva belemenése miatt az egyik vásárhelyi játékosnak, Tóth Vilmának eltört a karja. Sajnos ilyen baleset előfordulhat a mérkőzés iramában és izgalmában más csapatokkal, és más játékosokkal is. Ezen a mérkőzésen azonban egyéb tényezők is szerepet játszottak a sajnálatos baleset bekövetkezésébe.

Kezdjük talán a játékvezetővel. Döntő volt, hogy hagyta a kíméletlenségig elfajulni a játékot. A játékosok bizony több esetben is veszélyeztették egymás testi épségét. Igaz, a játékvezető párszor figyelmeztette őket, de szigorúbb intézkedéseket nem tett, a durvaságokat nem torolta meg. A játék eldurvulásához hozzásegítettek a közönség soraiból is. Nem az egész nézőközönséget kell okolnunk, de néhány személy magatartását feltétlenül. A „buktasd el", „ne kíméld" kifejezések még a finomabb hangvételű bíztatásaik közé tartoztak. Ezeket a sorozatos bekiabálásokat a rendezők látszatra nem hallották, vagy csak nem akartak közbeavatkozni. Ezzel viszont szinte véleményazonosságukat fejezték ki a bekiabálásokkal.

Másnap, hétfőn érdeklődtem a játékosok után is. Mondhatni, kivétel nélkül vállalatuk, szövetkezetük legszorgalmasabb dolgozói közé tartoznak. Számukra a kézilabda - játék. Nem több, mint testedzés, szórakozás: tehát sport. Sport a legjobb értelemben.

Ezek után fel kell tenni a kérdést: megengedhető-e, hogy egy rosszul értelmezett bírói magatartás - ez esetben elnézés -, s a mérkőzések kis számú, de felelőtlenül uszító magatartású látogatói miatt a testedzés céljait szolgáló sport egy alantasabb ösztönöket kielégítő, szinte cirkuszi mutatvánnyá, gladiátor játékká aljasuljék?"

(Csongrád Megyei Hírlap, 1968. június 28.)

---

A H. Spartacus nagy csalódást okozott a közönségnek, több játékosa otthagyta szezon közben és megvált az egyesülettől Szabó Imre is, aki az NB II-be jutás óta titkára, intézője, mindenese volt a szövetkezetieknek. Az utolsó mérkőzéseken már új edző, Kanász Lajos váltotta fel Nagynémedi Lászlót.

Az őszt jobb játékkal és eredményesebben küzdötte végig az új összetételű, többnyire a következő összeállításban pályára lépő gárda: Fodorné - Bereczki, Oláh, Baranyiné, Jánosiné, Tóth, Vörös, Fazekas. Pontjaik nagy részét is ekkor gyűjtötték: H. Spartacus - Debreceni Dózsa 7-7 (4-3) és Keszthely - H. Spartacus 7-13 (3-4).

Végül a táblázat utolsó helyezettjeként kiestek a NB I/B-ből.

...
12.	H. Spartacus	22	1	2	19	160 - 245	4

A H. Textil csapatának játékosai a Szőnyi utcai pályán.

Balról jobbra: Banga Zsuzsanna, Mikes-Tóth Katalin, Bánfi Mária, Takács Jusztina, Cserna Mária, Balogh Judit, Kun Zsuzsanna, Kotormán Rozália, Dragomér Vilma, Komáromi Erzsébet

Miklós Lőrincné Oláh Julianna

Sportpályafutása három korosztályt ölelt át. Játszott a régi nagyokkal, saját korosztályával ért el fényes sikereket, majd a fiatalokkal próbálta menteni a Spartacus akkorra megkopott dicsőségét.

Amikor ő játszott, a szurkolók körében divat volt szeretni azokat a játékosokat, akik jól játszottak és gólokat lőttek. Pincsi - így becézték - pedig nemcsak jól játszott hétről-hétre, hanem rengeteg gólt dobott, ezért imádták a drukkerek. Népszerűsége Miklós Lőrincnéként sem csökkent, amikor hat hónapos lányával a pálya szélén újra csapata rendelkezésére állt. Sportszerűségénél csak klubszeretete volt nagyobb. A Spartacusban kezdte és ott is hagyta abba a játékot, bár a Békéscsaba és az FTC többször megkereste és hírbe hozták a Metriponddal is.

- A Szentes és Szeged közötti két vasút találkozásánál, tanyán laktunk, onnan jártam be az iskolába és az edzésre. A Petőfi utcai általános iskolában, testnevelőm Nagynémedi László volt, ő szerettette meg velem a sportoltást. Azt követően a 602. Ipari Szakmunkásképzőben női szabóként végeztem, ahol Sós Imre fedezte fel bennem az atlétát. Elsősorban 400 m-es síkfutásban voltak kiváló eredményeim, de nem vonzott az atlétika, a magányos, egyéni sportolás.

- A Spartacusnál kezdtem el kézilabdázni, ahol a csapat körül Szabó Imre, Hatsek József és Nagynémedi László dolgoztak. Csodálatos emberek voltak. Keményen fogtak bennünket, de ha szükségét érezték, engedtek a szorításon. Megértően, mindenre odafigyeltek. Amikor ellopták a biciklimet, amivel bejártam az edzésre és az iskolába, az Elektrofémnél kijárták, hogy vegyenek nekem egyet. Akkor még nem tudtam, hogy ez volt az egyetlen dolog, amit a sportolásért kaptam, ezt is a kényszer szülte.

- 1965-ben kerültem a nagycsapat közelébe. Az előző korosztályra mindig felnéztem, nagyon aranyosak voltak velünk, befogadtak bennünket. Védekezésben zavarót játszottam, középen helyezkedtem és megpróbáltam labdát szerezni. Ha az ellenfél elvesztette a labdát, gyorsaságomat, mozgékonyságomat kihasználva megpróbáltak indítani társaim. Sok gólt szereztem így.

- A Szőnyi utcai pálya volt a második otthonom, ahol óriási csatákat vívtunk egymással és néha a fiúkkal is.

Különösen emlékezetesek voltak a vasárnapok. A mi mérkőzésünk kezdődött a leghamarabb, aztán átmentünk a Bethlen udvarába, a kosarasok meccsére, onnan a strandra, a vízipólósokhoz, délután pedig következett a focimeccs. Ezt az egész csapat végigjárta és szurkoltunk egymásnak. Ez most elképzelhetetlen. Néha idegenbeli meccseken is találkoztunk, ilyenkor, ha nyertünk, a vonatot visszaútban szétvetette az öröm és az ünneplés.

- Meghívást kaptam az ifjúsági válogatottba, ahol akkor Németh Adrás volt az edző. Kétszer voltam Pesten edzőtáborban, hivatalos mérkőzést azonban nem játszottam címeres mezben. Nem így a szövetkezeti válogatottban, ahová Nádori Pál edző többször beválogatott. Lengyelországban és Romániában játszottunk meccseket.

- Szüleim különben nagyon sokat segítettek, szerették a kézilabdát, minden meccsen ott voltak. Amikor a szülés után újra kezdtem a játékot, a vidéki meccsekre anyukám kísért el és vigyázott a kicsire.

Az NBI/B fájó emlék, alig szereztünk pontot, az ellenfelek jobbak voltak. Nehéz volt megélni azt is, amikor megszűnt a Spari, mert én nemcsak ott játszottam, hanem a szövetkezetben dolgoztam.

Mostanában lejárok a HKE meccsekre (mi csak Öreg Tyúkok  Egyesületének (ÖTYE) nevezzük), ott is Mama vagyok már. Ha hiányzok, keresnek a lányok, és ez nagyon jól esik.

Oldal: . 1968
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat