Dorotovics Gusztáv

1942. április 24-én Tótkomlóson született. Iskoláit a tótkomlósi polgári iskolában, az orosházi gimnáziumban, a szegedi egyetem matematika szakán és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. Kézilabda-edzői oklevelét a TF-en szerezte. Tanári és edzői munkája után jelentős karriert mondhat magáénak: a Metripond Mérleggyár kereskedelmi igazgatója, majd a Szegedi Egyetemek Innovációs Parkjának igazgatója lett. Kétéves bécsi kitérő után egy élelmiszer export-importtal foglalkozó családi céget vezet jelenleg.

Amikor Vásárhelyre érkezett, alapjaiban forgatta fel a kézilabda helyi állóvizét. Olyan dolgok történtek az edzéseken és mérkőzéseken, melyeket játékosai máig emlegetnek. Bár rövid ideig ült a kispadon, a vásárhelyi kézilabdázásra gyakorolt hatása kiemelkedő.

- Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a kézilabdázással?

- A sportágat Orosházán szerettem meg, amikor testnevelő tanárom megszervezte a város első kispályás csapatát. Focizás közben észrevette, hogy jó reflexeim vannak és ezért beállított kapusnak. Két évig az Orosházi Kinizsiben védtem, majd 1960-62 között a Szegedi EAC-ban játszottam. Térdsérülésem miatt a versenyszerű sportolást sajnos korán abba kellett hagynom.

Az edzői munkát Tótkomlóson kezdtem. Az alapokról indulva leánycsapatommal rövid idő alatt a megyei élvonalba kerültünk. Egy teremtornán Nyilas László szimpatikusnak találta, amit csináltunk, és elcsalt a Mérleggyárhoz. Nem volt nehéz dolga, mert ekkor levelező tagozaton végeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemet, így örültem a kettős váltásnak, új munkahelyen és új csapattal dolgozhattam. Négy szép és sikeres évet dolgoztam együtt a csapattal.

- Mi volt az, amit máshogy csináltál, mint elődeid?

- Tanári végzettségemre és edzői gyakorlatomra alapoztam a munkámat. Tiszteltem sportolóimat, amit azzal is kihangsúlyoztam, hogy a 18 év felettieket magáztam. A mérkőzésekre és az edzésekre pontosan úgy készültem, mint a gimnáziumi matematika órákra, azaz írásos edzéstervekkel. Vezetőtársaim véleményét mindig kikértem és figyelembe vettem. Szakmailag néhány súlypont köré szerveztük munkánkat.

Nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a sportdiplomáciára, úgy éreztük, ezt eddig különösen elhanyagolták a vásárhelyi csapatok. A budapesti és a megyei szövetséggel, valamint a játékvezetőkkel tudatosan ápoltuk a kapcsolatokat.

A csapat életében és munkájában kiszámítható ritmust alakítottunk ki. Ennek az volt a célja, hogy az idegi energiák ne pocsékolódjanak el. Ezek közül említést érdemel a bemelegítések rendszeressége, megkoreografálása, de ide tartozott, hogy szigorú ülésrend volt a cserepadon, vagy az autóbuszon.

Lélektanilag tudatosan készültünk a mérkőzésekre. A motiválást igyekeztünk közhelyektől mentessé tenni, ebben nagy szerepet kaptak a külföldi útjaink (Drezda, Lengyelország), amik abban az időben egyáltalán nem voltak megszokottak.

Elsősorban rendszerjátékok játszottunk a védekezésben. Játékunk során kisebb koncentrációval nagyobb hatásfokot értünk el, a csapat szinte élvezte a gól megelőzésének élményét.

Mindehhez természetesen kiváló erőnléttel kellett rendelkezzünk. Az ehhez szükséges edzésmunkát nem büntetésként élték meg a játékosok olyan segítők közreműködésével, mint Neményi Béla és Bán Sándor.

- Hogyan sikerült ilyen gyors és látványos sikereket elérned?

- Tulajdonképpen egy zenekari hasonlattal lehet pontosan elmondani - a karmester és minden zenész a képességei szerinti maximumot nyújtotta, miközben kölcsönösen tisztelték egymást. Nem lehet sem a zenészek, sem a karmester érdemének tekinteni a sikert, hanem közösnek.

- Kik voltak akkor Vásárhelyen a meghatározó kézilabdás egyéniségek?

- A csúcsegyéniségek szerintem a pálya szélén dolgoztak. Ilyen volt a Spartacusnál Mabi (Szabó Imre), nálunk pedig Nyilas Laci. Szerepüket a TF-en kellene tanítani.

Ha a magam szerepét karmesternek neveztem, akkor Laci volt a hangversenymester, minden feltétel megteremtője a mi zenélésünkhöz. A csapatkapitány szintén meghatározó az én értékrendemben, hiszen ő az elsőhegedűs. Cserna Mari ezt tökéletesen látta el, és ez egy női csapatnál nagy teljesítmény, mert ott aztán van ám lelkiélet.

Mivel a kézilabda elsősorban csapatjáték, nem szívesen beszélek egyéniségekről, mert egyedül nem lehet ezt a játékot játszani. Minden játékosomat - mint szülők a gyerekeiket - egyformának láttam. Azt, hogy kinek mekkora része volt a sikerben, ők úgyis pontosan tudták.

Vásárhely női kézilabdásai a 70-es években országos szinten is nagy tekintéllyel rendelkeztek. A Spartacus kulcsembereinek pesti születéssel akár világbajnoki érmei is lehetnének. A labdajátékos problémája azonban az, hogy sok társtól és egyéb feltételtől függ a sikere. A mérleggyáriak, a Hódikötösök nagy része szintén a magyar élmezőnyben tudott volna játszani adottságai és szorgalma alapján, ha én lettem volna az edzőjük, és Pesten lakunk.

- Mikor hagytad abba az edzői munkát és miért?

- A Mérleggyár kérésére, kereskedelmi igazgatói kinevezésem miatt kellett abbahagynom az edzői munkát.

- Volt-e ezután valamilyen kapcsolatod  volt játékosaiddal?

- Kölcsönös tisztelettel vagyunk egymás iránt. Örömmel látom néha őket együtt egy-egy meccsen, ahol érzik azt, mennyivel jobb zenekart alkottak ők a maiaknál, ha esetenként talán a kottát kevésbé is ismerték.

Oldal: _Dorotovics Gusztáv
Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig - © 2008 - 2024 - hmvkezitortenet.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat